2014-12-28 hónapban készült bejegyzések:

Kislányom többször is említette már tanító nénije csodásan fénylő körmeit, melyek mindig úgy csillognak, hogy a terem végében is látja azokat. Észrevételét már többször is elmesélte nekem, sőt azt is többször megkérdezte, hogy az én körmöm miért nem olyan szép. Bevallom, erre sohasem tudtam felelni, hiszen bármilyen körömlakkot is kentem körmeimre néhány nap után mattáTovább olvasom

Az internet korát éljük, nincsenek korlátok, idők és határok. Bárhonnan bármire rákereshetünk. Érdeklődhetünk, informálódhatunk, foglalhatunk és rendelhetünk. Aki nem lép, az lemarad. Aki offline üzemmódban, hagyományos üzletekben kereskedik, az rengeteg vásárlótól fosztja meg vállalkozását. Az azonban, aki az e-kereskedelemre nyitott, aki régi üzletét az interneten is elérhetővé teszi, vagy aki új vállalkozását már egyből azTovább olvasom

A sportszerek hasznos ajándékok ezért kiváló ötlet, ha ezek is ott lesznek idén a karácsonyfák alatt. A minőségi sportruházat és sportfelszerelés, a kiegészítők, a fintess gépek azonban nem olcsók, így nem baj, ha a család összefog a cél érdekében. Nálunk ez úgy történik, hogy összeírjuk a kívánságlistát, majd szépen felosztjuk egymás között. Így semmi semTovább olvasom

Emlékszem, hogy főiskolásként milyen sokszor vízipipáztunk. Akkori barátságaink sajnos nem bizonyultak tartósnak, de néha összefutva megállapítjuk, hogy a közösen elkezdett vízipipázás még mindannyiunk életében jelen van. Akkor, emlékszem nagyon sok dohány frissítőt és ízesítőt vásároltunk, melyekből mára már csak a dohányfrissítőket látom a polcokon, az ízesítőket az ásványi kövekhez használják csak. Bevallom, én akkor semTovább olvasom

Legutóbbi bejegyzések

Legutóbbi hozzászólások

    Archívum

    Kategória

    • Nincs kategória

    Meta