Borítékoló gép hatalmas kínálatban

borítékológép
borítékológép

Nem is tudtam, hogy létezik borítékoló gép, mely segít felgyorsítani a levelek, prospektusok és szórólapok borítékba juttatását. A felismerés egy külföldi kiküldetésem alatt ért, amikor partnercégünket látogattam meg. Érkezésem után nem sokkal ugyanis részt vettem egy tájékoztatóm és telephely bejáráson, ahol elhangzott, hogy a mi levelezésünknél közel ötször nagyobbat folytatnak havi szinten. Én persze azonnal elkezdtem számolni, hogy ez hány embert is igényel folyamatosan, de amikor rákérdeztem, hogy jól számolok-e kinevettek. Ekkor mutatták meg nekem az alagsori helyiséget, ahol éppen két különböző nagyságú borítékológép készítette elő a postázásra szánt anyagot. Ámulattal néztem a gépeket, melyek hihetetlen gyorsasággal dolgoztak annak ellenére, hogy egy borítékba több dokumentumot és mellékletet is el kellett helyezniük. Munkájukra mindössze egy férfi felügyelt, akinek feladata mindössze annyi volt, hogy odafigyeljen arra, hogy ne fogyjon ki a boríték vagy ne akadjon el a borítékolandó anyag.

Bejegyzés adatai

  • : Bejegyzés kelte:
  • : Utolsó módosítás: :
  • : Szerző:
  • : Kategória: : Egyéb

Legutóbbi bejegyzések

Legutóbbi hozzászólások

    Archívum

    Kategória

    • Nincs kategória

    Meta