Hidrofor a víz tárolására

házi vízműA hidrofor névvel már találkoztunk, de pontosan mit is jelent ez a szivattyúk körében, azt csak némi utánajárással értjük meg. Ez egyfajta tágulási tartály, amiben bármilyen hőmérsékletű vizet tudunk tárolni, és ha ez a víz kiürül a tartályból, akkor a hidrofor segítségével gyorsan és hatékonyan tudjuk újra tölteni. A hatékonyság elvén alapuló rendszert nem kell folyamatosan figyelni, hiszen a szakszerű telepítést követően és a jó beállításnak köszönhetően a rendszer nagyon kiválóan működik. A kishelyigénnyel kialakított rendszert függőleges és vízszintes állapotban is beüzemelhetjük, ahogy épp megfelel a helyi adottságnak és az igényünknek. A cég egyik újítása, ami már nagyon időszerűvé vált, az egy membrán beszerelése a hidrofor tartályba. ezzel a kis eszközzel teljesen kiküszöbölték azt a jelenséget, hogy a tartály belső része a vízzel érintkezzen és korróziót okozzon. A folyamatos igényfelmérések és az újításoknak köszönhetően a szivattyúk a mai kor elvárásainak maximálisan megfelelnek, és minden problémára találnak megoldást. A tágulási tartály elérhető többféle méretben, de vannak olyan modellek, amik már szivattyúval együtt is kaphatók.

Bejegyzés adatai

  • : Bejegyzés kelte:
  • : Utolsó módosítás: :
  • : Szerző:
  • : Kategória: : Egyéb

Legutóbbi bejegyzések

Legutóbbi hozzászólások

    Archívum

    Kategória

    • Nincs kategória

    Meta