Liftreklám elhelyezés országszerte

liftreklamTéma specifikus, hiszen egy irodaházban, a dolgozó átlagkorosztály, az orvosi rendelőben főleg az idősebb, nyugdíjas korúak, míg például egy panelházban az összes társadalmi réteget, egy egyetem liftjében pedig kifejezetten a tanulók érdeklődését ragadhatjuk meg az offline hirdetésünkkel. Ezért döntöttem úgy, hogy a vállalkozásomat ilyen módon hirdetem, hiszen így nagyobb eséllyel érhetem el azt a réteget, akinek szól az üzenetem és aki később potenciális üzletfelem, vásárlóm lehet. Legalább annyi, de a felület méretének köszönhetően akár jóval több információt is megoszthatok így, mintha szórólapba fektetném a pénzemet. Azonban jóval nagyobb esély van rá, hogy valóban nem csak egy pillantást vetnek rá, hanem el is olvassák, hiszen a holtidőt, az egyébként unalmasan töltött perceiket töltöm meg tartalommal a lift reklámnak hála. Persze az sem elhanyagolható szempont, hogy ismétlés a tudás atyja – míg a szórólapot egyszer (sem), az én hirdetésemet akár több alkalommal is elolvassák a lift utasai.

Bejegyzés adatai

  • : Bejegyzés kelte:
  • : Utolsó módosítás: :
  • : Szerző:
  • : Kategória: : Egyéb

Legutóbbi bejegyzések

Legutóbbi hozzászólások

    Archívum

    Kategória

    • Nincs kategória

    Meta